Bölcs Nátán

Bölcs Nátán

A polgár

2017. július 27. - Nataniel

A polgár fogalmát sokféleképpen definiálták, nekem a legjobban ez tetszik: Polgár az, aki alapvetően független a hatalomtól. Másképp: nem ő él a hatalom kegyéből, hanem a hatalom él az övéből (adójából stb.). Ezért nem lehet egy generáció alatt polgárságot teremteni.

Ott van polgárság, ahol verseny van, monopólium nincs (leszámítva a közösségi célúakat pl. közszolg.).

További bizonyíték, hogy a jelenlegi a legrosszabb magyar kormány

A World Economic Forum, vagyis a globális versenyképességi index alapján hazánk 2016-17-ben csupán 69. helyezett. Eközben Macedónia 68., Bulgária:50, Románia: 62, mögöttünk környező ország csupán Horvátország (74.) Albánia (80.), Ukrajna (85.), Szerbia (90.).

Ezen belül pl. a kutatás-fejlesztésre fordított beruházás aránya alapján 97. helyen vagyunk (régióban utolsók).

Az oktatásra vonatkozó adat is siralmas: 99. hely.

Szintén utolsók vagyunk a korrupcióban, pontosabban a közpénzek eltérítésének arányában 119. helyen vagyunk, de tény, hogy Csehország, Lengyelország "látótávolságon belül" van előttünk.

Hazánk legrosszabb kormánya

A Bertelsmann Index a világ egyik legjobb, legösszetettebb elemzése a fiatal demokráciákról (hidegháború óta  megújult államok, összesen 129).

2003-ban az összesített index szerint (status index) első helyen álltunk, majd elkezdődött a süllyedés. 2010-re már 8. helyre csúsztunk, 2016-ra pedig már a 18. helyre. Így már minden érdemi közép-európai állam mögé kerültünk vezető helyünkről (Románia 14., Bulgária 16.), csak a gyenge volt jugó és szovjet államokhoz képest számítunk jónak.

Az index legdöbbenetesebb részindexe a kormányzati rendszer teljesítményéről szóló (management index). Ebben sose volt jó hazánk, 2006-ban 15., 2010-ben 20., 2012-ben 48., 2014-ben 64., 2016-ban 76. hely. Vagyis napjaink kormányzati teljesítménye csak a szinte nem létező boszniai kormánynál minősül jobbnak Európában, míg az általunk lenézett balkáni országoké is jóval előttünk vannak (Románia:37, Bulgária:32, Albánia:38, Macedónia:41).

 

Tényleges életfogytiglan

Érdekes jogi szabályozás az, hogy az életfogytiglan kirótt ítélet nem életfogytig tart, hiszen csökkenthető több módon is, életfogytig a tényleges életfogytiglan tart. De akkor miért nem annak nevezik, ami? Vagy hamarosan bevezetik a tényleges pénzbüntetést is? Mondjuk amekkora ma már a korrupció, ez működik is.

Egyébként teljesen legálisan előírható, hogy 40 év elteltével történjen csak az első felülvizsgálata az életfogytiglannak, ami nem is szükségszerűen sikeres az elítéltre nézve.

Magyarok mindenhol

Az ausztrál kontinens első magyar lakója Friedman Izsák volt. 1805-ben született Pesten és miután kijárta a judaista iskolákat, kivándorolt Angliába. Nem túl sokáig élt Londonban, de itt talált feleséget, és 1833-ban már Sydneybe érkezett. Szatócsboltot kezdett működtetni, majd gyorsan kiterjesztette kereskedelmi tevékenységét, és pár év alatt jómódú lakossá vált. 1840-ben átköltözött Tasmánia fővárosába, Hobartba.

Mivel a brit bűnözők körében az izraelita vallás nem volt számottevő, Ausztráliában csak 1844-ben alapították meg az első zsinagógát Sydneyben, ahol ekkor már egy komolyabb közösség élt. Tasmániában az első (Ausztráliában második) zsinagóga, a hobarti zsinagóga volt (1845) Friedman Izsák. Tervezője pedig egy skót gyémánttolvaj, a később kitanult James Alexander Thomson.

Az első mecset egyébként 1882-ben épült Marree-ben, amely ma egy 150 fős falucska. Ez mutatja a két vallás követői közti alapvető különbség egyikét.

A feminizmus első nagy sikere

Ausztráliában a feministák első hatalmas változást hozó sikere egy Sydney városi rendelet kicsikarása volt. Ennek értelmében a város összes kocsmája (pub) legfeljebb délután hatig lehetett nyitva. 1916-ban, azaz a Világháború közepén több szigorítás történt, amely a feminizmus sorozatos sikerét hozta az elkövetkező években szerte a fejlett világban.

Ha véletlen nem lenne egyértelmű, hogy miért is küzdöttek a feministák bő évtizede ezért a módosításért, íme. Az éjfélig nyitva tartó kocsmákból ittasan hazatérő családfők mellett családi békéről szó sem lehet. A módosítástól azt várták, szeretetteljesebb családi élet legyen, de legalábbis az asszony- és gyerekverések száma csökkenjen.

Demokráciánk legfőbb problémája

A kormány azt utálja ma a legjobban, ha az állampolgár nem gondolkodás nélküli szavazógép, hanem saját érdekeit, akaratát megfogalmazni képes ember. Nagyon jól látszik, hogy manapság nem nyugati mintára működik országunkban a - valamennyire még működő - demokrácia, azaz nem az emberek vágya, akarata, érdeke, gondolata alapján tevékenykedik a kormány, hanem fordítva: a kormány célja, hogy saját akaratát erőltesse rá a lakosságra, pontosabban a szavazókra.

A kommunistabarát antikommunista

Orbán Viktor alig két éve megkoszorúzta a szovjet katonák síremlékét, tavaly Azerbajdzsánban a helyi diktátor apai, azaz kommunista síremlékét, és most pedig a pekingi kommunista emlékművet, amely előtt zajlott 1989-ben az ikonikus vérbe fojtott antikommunista tüntetés, ami alapvetően határozta meg a Fidesz antikommunizmusát.

Orbán tehát tetteiben nem antikommunista, saját érdekében bármikor képes éltetni a kommunizmust.

Schmitt, a példakép

Alaposan félremagyarázza az ellenzéki média Schmitt szülinapi megnyilatkozását miszerint: "Megtanultam, hogy egy olimpikon egész életére olimpikon, példakép marad, úgy kell élnie és viselkednie". Azon gúnyolódnak, hogy Plagi Pali a csalását és ostobaságát állítja példaképként az ország elé. Holott a valóság teljesen más. Schmitt arról beszélt, hogy lehetsz bárki, bármilyen ostoba és tehetségtelen, ha Orbánnak nyalsz, akkor jó életed lesz. Erre ő a legjobb példa. Gratulálunk!

süti beállítások módosítása